Szia!
Fedor Richárdnak hívnak, becsületes nevemen. Van két gyermekem, vagyis nincs is. Hivatalosan a párom gyermekei, de sikerült olyan kapcsolatot kialakítanunk, ami miatt mind úgy érezzük, hogy ők az én lányaim. Ennek legfőbb bizonyítéka - számomra -, hogy ők maguk kezdtek el apának hívni anélkül, hogy akár egyszer is mondtuk volna nekik. Ehhez kellett fél év.
Hanga kezdte. Ő a kicsi, most lesz három. Zsófi utána félénken megkérdezte, hogy szólíthat-e ő is apának. Persze, Fózsikám, jópézér.
A legtöbb haverom nem érti meg, hogy miért nevelem fel más gyerekeit. Vagy, hogy miért nem akarok saját gyereket. Minket nem a vér köt össze. Nekem nincs meg az az ösztönöm, hogy csak az én génállományom maradjon fent. Ezért nem érzem, hogy lízingelt gyerekeim vannak. Nem, bizony. Ők az enyémek. Talán néha egy kis köze van az anyjuknak is a dologhoz, de nem jellemző, mert majd én azt tudom, meg eldöntöm.
Az a tervem a bloggal kapcsolatban, hogy megmutatom, milyen érzés apának lenni akkor, ha az ember harminc évesen arra ébred, hogy van két lánya. Megmutatnám, milyen, ha trollok vagyunk egymással (Fózsi is próbálkozik, de még nem igazi jedi...), és persze igyekszem majd megmutatni azoknak, akik csak filmekben látták a tökéletes családot, hogy márpedig keményen meg tudjuk bántani egymást a gyermekkel. Ő is engem, és én is őt.
Szóval visszatérek hamarost.
